Évekig voltam pánikbeteg. Eleinte nem is tudtam róla, mert abban nyilvánult meg, hogy rossz volt a gyomrom, émelyegtem. Ilyenkor mindig azt hittem, hogy valami rosszat ettem, folyamatosan okoltam valamilyen kaját. :)
Akkoriban elég intenzíven squasholtam, és emlékszem, a squash klubba utazáskor mindig rosszul voltam a buszon és a héven, de mindig vettem egy üveg hideg szénsavas vizet, gondolván, az jót tesz a gyomromnak, és azt ittam! Mire odaértem, már teljesn jól éreztem magam.
A súlyos pánikrohamaimat később, utólag most már biztos vagyok benne, egy gyógyszer mellékhatása, illetve túladagolása okozta.
Sajos évek óta küzdök haspuffadással, és kb 1 éven keresztül jártam egy gasztroenterológushoz, aki különböző gyógyszereket írt fel, mondhatni kísérletezett velem, mert nem használt semmi, csak ideig-óráig.
Mivel a squash akkoriban fontos része volt az életemnek, és hogy a hasprobléma még véletlenül se nyomja rá bélyegét a játékomra, az utoljára felírt gyógyszerből a "biztonság kedvéért" két reggel is egy szem helyett kettőt is bevettem. Mindkét alkalommal rosszul voltam az úton, első alkalommal a buszon, a másik alkalommal pedig a villamoson. Megmondom őszintén, nem gondoltam pánikra, fel sem merült bennem, hanem egy ismerősöm megkérdezte: "Te, nem volt neked pánikrohamod?" Azóta is átkozom ezt a kedves ismerőst.
Szóval ennyi kellett ahhoz, hogy pánikbeteg legyek, és mivel mindkét alkalommal járművon lettem rosszul, így képtelen voltam utazni. Életemben ennyit nem gyalogoltam, mint ebben az időben. A metró teljesen ki volt zárva, busz vagy villamos is csak olyan jöhetett szóba, amely garantáltan nem kerülhet dugóba. Ha hosszabb volt egy megálló, inkább leszálltam, a hosszú megállót legyalogoltam, és újra felszálltam. Ugye viccesnek tűnik?
Itt írok arról, hogy kecmeregtem ki a pánikbetegségből:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése