Mint ahogy korábban említettem, autoimmun betegségem van (SLE), melyben érintett az vesém is. Fehérje ürítésem jóval meghaladja a megengedettet, ezért a kedvenc immunológusom azt mondta, hogy ennek a fele sem tréfa. Utánaolvastam, tényleg gallyra mehet a jelenleg tök jól működő vesém. De ami leginkább megijesztett, hogy a dokim azt mondta, hogy trombózist kaphatok, ha nincs kezelve a fehérjeürítés.
6 évvel ezelőtt már tablettában kaptam egy Cytoxan nevű gyógyszert. Ez tulajdonképpen az a kemó, amit a rákbetegek kapnak, csak "nekünk" sokkal kisebb adagban adják.
A hajam anno nem hullt ki, viszont voltak más borzalmas mellékhatásai, durva gyomorpanaszok, hányinger, és olyan hűhullámok; melyeket nehezen lehetett kibírni. A nőgyógyász telefonban mondta is, hogy nincs semmi gond a leletemmel, teljesen nomális, megfelel egy változó korban lévő nő eredményének. Hey, mondtam én, nézze már meg a születési adataimat!
Na szóval, mondtam a kedvenc immunológusomnak, hogy nem akarom megint ezeket a mellékhatásokat, így másik alternatívaként írta fel a Sandimmun Neoralt. Ez egy modernebb és drágább gyógyszer, kevesebb mellékhatással, és állítólag jó eredményeket érnek el vele.
Egy hete ki van váltva a gyógyszer, de még nem mertem elkezdeni. Holnap erőt veszek magamon, és beveszem az elsőt. Drukkoljatok.
Ha olvasod a blogomat, és van tapasztalatod a Sandiummun Neorállal kapcsolatban, szívesen veszem, ha hozzászólsz blogomhoz. :)

SZIA! DETTO SLE-S BETEG VAGYOK,VESeèrintettsèggel.Medrol,ciklo.........kezelèsen túlvagyok,ill.medrol még maradt,Sandimmun kiegèszítéssel, meg egy rakäs egyéb gyógyszer a mellékhatásokra - csontrendszer védelme és magas vérnyomásra -. Sandimmunnal különösebb mellékhatást nem vettem észre,Medrol már jó táptalaj volt. ( torzulás ,felfújódás, hízás nem éppen arányosan,izületi fájdalmak..... és az elengedhetetlen hőhullámok .kilencedik hónapja dobta ezt a diagnózist a gép,igazából nem sikerült megbarátkozni vele "kényszer együtt élés" .... de hát a kényszer nagy úr.... én annakidején a Medrolnál dilemmáztam. De hát a lét a tét! Üdvözlettel Zsu
VálaszTörlés